2010. március 19., péntek

Megbecsülés?

Ma kicsit felbosszantottam magam.
Megjelent egy cikk a sonline oldalán, Tanároknak 100 ezer, kőműveseknek 160 ezer címmel. Önmagában ez a cikk, és az a tény, hogy esetlegesen egy kőműves többet keres mint egy pedagógus, nem bosszantott fel. Ezt tudom már régóta, és nem zavar. Az zavar, hogy keveset kapok fizetés gyanánt, de nem szoktam összehasonlítani más területen dolgozók munkájával. Nyilván ha valaki becsületesen dolgozik, azt illik megfizetni. Így van ez a kőművessel, utcaseprővel, takarítóval, bárkivel. Nem szoktam lenézni senki foglalkozását, mert ki vagyok én ahhoz?

Ami felbőszített, hogy ismét sok tudatlan ember, a hozzászólásaiban elkezdte szidni, becsmérelni a pedagógusokat! Mindennek oka a tudatlanságuk! Ők csak a gyerekek alapján tájékozódnak, hogy tudniillik van tavaszi, őszi, nyári szünet! Van! Elsősorban a gyereknek, a pedagógusnak pedig ebből annyi jár, amennyit az éves szabadsága terhére ki tud venni. A munka törvénykönyve nekik is annyi szabadságot rendel el, mint másoknak. A többi időt az iskolában kell töltenie, ahol bőven tudnak feladatot adni, mert egy oktatási intézmény dolgozóinak az élete nem csak a tanítási órákból áll! A szabadságot pedig csak akkor lehet kivenni, ha az intézmény érdekei ennek ellenkezőjét nem kívánják, nem mehetek például el télen szabadságra, csak mert én akkor jobban szeretnék! Őszi, téli, tavaszi szünetről annyit, hogy a hétvégéket és ünnepnapokat ha leszámoljuk, 1-2 nap szokott maradni. Ezt bent töltjük az iskolában. Persze, előfordulhatnak kivételek!
Abból, hogy 23 tanítási óra van egy héten, miért kell azt gondolni, hogy ennyi a munkaidő? Legtöbb esetben egy pedagógus nem fér bele a heti 40 órába, túlórázik, azt pedig már nem fizetik, ha otthon este 10-ig készül a másnapra! Tudom, jön a kérdés! És a testnevelés tanár? Igen, ő szerencsésebb helyzetben van! Én is testnevelést tanítok, de mellette akad tennivalóm bőven! Akik ismernek tudják, reggel nyolctól négyig mindig az iskolában vagyok, nem lazsálok, teszem amit tennem kell! Visszakanyarodva viszont az alapproblémára, nem kellene általánosítani. Attól, hogy vannak kevesebb munkát igénylő területek, nem kell leszólni egy egész szakmát! Főleg, hogy más szakmákban is vannak olyan területek! Feleségem alsós tanítónő, ő is reggel megy, este jön, utána késő estig készül. Becsülettel végzi munkáját, megbecsülést ehhez mérten keveset kap!
Nagyon kellemes úgy dolgozni, hogy bent az iskolában kamaszodó gyerekek sokaságával kell megküzdeni, olyanokkal, akik tanulni nem akarnak, öntudatuk nagy, sokuk pedig egyenesen szemtelen. Közben a szülők nagy részétől semmi elismerést nem kapunk, csakúgy mint a társadalom egy rétegétől sem. Nem akarok általánosítani, tudom, ez nem igaz mindenkire!
Én szeretem a gyerekeket, szeretem a kamaszokat nevelni, tanítani, nagyon szeretem a munkám. Úgy érzem becsülettel dolgozom, és a környezetemben lévő pedagógusokon is ezt látom. Akkor miért általánosítanak velünk szemben mégis oly sokan negatívan? Ha annyira irigykedik valaki a munkánkra, jöjjön, próbálja ki! Lehet ő is pedagógus!
Mondják, gyenge jelenleg a pedagógusképzés. Ez a mi hibánk? Nem a rendszeré? Más területen nincs ilyen?
Összegezve a dolgokat, nagyon jellemző a társadalomra, hogy egymás munkáját nem becsüljük meg eléggé. Ettől mindenki ingerültebb, lehangoltabb, egyre kevésbé nyújt maximumot, hiszen minek? Kinek?
Szerintem mindenki aki becsülettel dolgozik, hasznos tagja a társadalomnak, az utcaseprőtől a legmagasabb szintű felső vezetőig. Sosem nézem le az embert csak azért, mert kisebb iskolai végzettsége van nálam. Ettől még nem lesz ő sem kevesebb nálam! Nem nézem a másik mennyit dolgozik, mennyit keres, mert nem rám tartozik! Teszem a dolgom, és remélem egyszer megkapom azt az elismerést, amit talán megérdemlek! Ugyanezt kívánom mindenkinek! Tűzoltónak, rendőrnek, mérnöknek, kőművesnek, nem sorolom tovább, aki akarta megértette! Megbecsülést kívánok a munkának és az embernek!

6 megjegyzés:

MJ írta...

Téged ez meglepett? A vasutas süsü, a rendőr buta, a katona alkoholista, stb. Vélekednek Ők! Gondolkodtam én is hasonló reakción a hivatásom miatt, de minek? Ők kik ezeket az általánosító vélekedéseket teszik megingathatatlanok. Kiakadni akkor szoktam, mikor tanult ember szájából hallom ezeket a sületlenségeket. Amúgy teljesen igazad van.

Joe bácsi írta...

Nem lepett meg, sajnos. Pusztán egy idő után nagyon elege lesz az embernek az ilyen bugyuta hozzáállásból. Ám lehet, hogy kicsit túlreagáltam a dolgot! Legalább kiadtam magamból... :D

MJ írta...

Tegnap is találkozhattál egy megingathatatlan tanult emberrel! Ő eldöntötte és hangoztatja is, hogy szerinte másnak mi nem járt volna. Viszont ha Ő is megkapná, rendben lenne. Akkor miért nem a saját jussáért harcol?

Joe bácsi írta...

Hajaj! Ez a bizonyos tanult ember mindig nagyon felbosszant... Az a baj, hogy az értelmi intelligenciája lehet, hogy magas, ám az érzelmi valószínűleg alacsony. Az előbbi az utóbbi nélkül pedig vajmi keveset ér! Egyébként nem tudok, de nem is akarok az ő fejével gondolkodni, szóval képtelen vagyok őt megérteni. Mindig kifordítva gondolkodik, ritkán vagyunk egy hullámhosszon...

Apa54 írta...

Én is felbosszantottam magam, nem a pedagógusok meg nem becsülése miatt, hanem csak azon, hogy akárhogyis akartam, az Istenek sem értettem meg a Victor Hugo idézetet. Úgy látszik az én értelmi szintem nem elegendő ilyen egyszerűség megértéséhez. Valami trükk van benne, amire illet volna rájönnöm, mert a nagy franciáról nem tételezhető, hogy olyat leír, ami nem érthető.
A bejegyzéssel kapcsolatban csak annyit, hogy a feleségem is iskolában dolgozik, takarít, minimálbérért. A kétkezi munka sincs megbecsülve, mérgelődtem már erről blogomban is a Miért? című bejegyzésben.

Joe bácsi írta...

Írásai alapján nem gondolom, hogy baj lenne az értelmi szintjével, valóban elég nyakatekert ez az idézet. Úgy gondolom két dologra utal. Az egyik, hogy úgy kell elfogadnunk embertársainkat amilyenek, társadalmi, szakmai hovatartozásuktól függetlenül. Másik, hogy először is saját magunkat kell elfogadnunk, és ha ez megtörtént, akkor leszünk elég hitelesek ahhoz, hogy önmagunkért szeressenek, fogadjanak el bennünket. Akkortól már nem akarunk másnak, esetleg többnek látszódni.
Sajnos nem ez a jellemző.

Megjegyzés küldése